Fénnyel festett Abony – Szilágyi Dávid önálló fotókiállítása

Június 1-én került megnyitásra az abonyi Kultúra Háza aulájában az abonyi származású Szilágyi Dávid: Fénnyel festett Abony című önálló fotókiállítása. A fotóművész kalandos életút után találta meg a hivatását. Bár már kiskora óta érdekelte a fotózás, nagyon közel álltak hozzá a természettudományok is, ezért eredetileg erre a pályára készült. Egy osztálykirándulás alkalmával azonban fényképezőgép került […]
Szilágyi Dávid abonyi származású fotós lencsevégre kapná az egész világot

Fiatal, vállalkozó és ráadásul abonyi. Legalábbis, ebben a városban nőtt fel. Bár a munkája, az álma Budapestre csábította, gyakran látogat haza a családjához Szilágyi Dávid, akit ma már fotózni is egyre többször hívnak Abonyba, ahová mindig szívesen tér vissza. INTERJÚ Az első találkozás a fényképezőgéppel – Már egész kiskoromban érdekelt a fotózás, habár akkor még […]
Fotózás a Budai Várban – kulisszák mögött

Tekintsetek a kulisszák mögé! Lilla és Ádám fotózása, Buda. Igazi kihívás erős napsütésben fotózni. Nem szerettük volna ugyanis, ha a képen éles, kontrasztos árnyékok látszanak, amik aztán elrontják a összképet. A technikára bíztuk a feladatot. Árnyékoltunk, világítottunk, színeztünk, festettünk, retusáltunk.Íme az eredmény.
A nagy nap

A képről a Mr. és Mrs. Smith című film jutott eszembe. 😀 De persze Vivien és Levente is egészen más területen tevékenykedik, mint a filmben látottak. Szerintem kitaláljátok mi a foglalkozásuk. /A fotózáson senki nem sérült meg…/